Kedves Kollégák!
Szíves tájékoztatásul, a mai napon online megbeszélést folytattunk (Hegyesi László és én) a GRSP egyik genfi vezetőjével, Robert Susanj úrral (Senior Officer, Road Policing, aki november végétől a budapesti képviseletet erősíti) és Dorota Olszewskával, a lengyel GRSP ügyvezetőjével.
A megbeszélés apropóját az adta, hogy a lengyel GRSP szeptember végén rendezett konferenciát egy gálával összekötve, ahol a 2022. évben a közlekedésbiztonság terén jeleskedő pályázókat, ill. a verseny nyerteseit méltatták.
Ügyvezető asszony beszámolt a konferenciáról (ahová egyébként mi is meghívást kaptunk, de sajnos személyesen nem tudtunk részt venni), továbbá röviden összefoglalta a lengyel egyesület történetét, és beszélt aktuális projektjeikről.
Korábban szorosan együttműködtek a lengyel Renault-val és a Mercedes-szel. Jelenleg a Volvóval indul együttműködés, valamint jó kapcsolatban állnak a DEKRA biztosító társasággal már hosszabb ideje.
Mi beszámoltunk a következő év terveiről és megállapodtunk, hogy törekszünk a folyamatos tapasztalatcserére.
Miután korábban már jeleztük, hogy a KTE-vel is gyakran végzünk közös munkát, és beszámoltunk az AKKN (Közlekedési Kultúra napja) hazai és nemzetközi jelentőségéről, abban maradtunk, hogy egyeztetünk a GRSP központ munkatársainak a nyitó rendezvényre történő meghívásáról a KTE vezetésével.
Az általunk bemutatott 2023. évi HRSP tervek a következők voltak:
– részvétel a GRSP nemzetközi VIA projektjében (közlekedésbiztonsági képzések fiatalok számára)
– folytatjuk az együttműködést az OBB-vel, melynek keretében a további projektek a biztonsági öv viselés ösztönzését és a biztonságos iskolába jutás elemzésének kiterjesztését célozzák
– új járdagrafikák, aktuális üzenetekkel, elsősorban a fiatal (folyamatosan mobilt használó) közlekedőknek
– közlekedésbiztonsági kampány kisfilmek
– a megkezdett busz- és a vasúti megállók biztonságos megközelítésének további kutatása, a projekt kiterjesztése, (MÁV, VOLÁNBusz)
– AKKN 2023 – kiskonferencia szervezése, GRSP képviselőinek részvétele a megszervezendő kerekasztal beszélgetésen.
Üdvözlettel:
Dr. Heinczinger Mária
ügyvezető