Tisztelt Tagtársak!
Mindenekelőtt megköszönöm a 2021. május 27-én tartott közgyűlésen való aktív részvételt!
Azokat, akik nem tudtak jelen lenni az online formában megrendezett összejövetelünkön, röviden tájékoztatom a közgyűlés jelentősebb mozzanatairól.
– Pénzügyi és tevékenységi beszámoló elfogadásra került.
– Tájékoztató hangzott el az ez évi tervekről, projektekről.
– Tisztújítás: Tokár Balázs úr elnöki mandátuma tavaly májusban lejárt, a pandémiás helyzetre való tekintettel az elnökválasztást elnapoltuk az ez évi közgyűlésig. Rajta kívül még egy pályázó indult a pozícióért, Birinyi József személyében. A titkos szavazás eredményeként Birinyi József került megválasztásra.
Ezúton is nagyon köszönöm Tokár Balázs elnök úr eddigi áldozatos munkáját, és bízom benne, hogy a továbbiakban is eredményesen együttműködünk az egyesület céljainak megvalósításában.
– Új tagok: a legutóbbi elnökségi ülésen az elnökség elfogadta, megszavazta az új jelentkezők felvételét. A közgyűlés során a bemutatkozás a virtuális tér korlátozott lehetőségeinek figyelembevételével történt meg (egy rövid bejelentkezéssel). Amennyiben a személyes találkozóra mód nyílik, az új tagok részletesebb bemutatkozására feltétlenül számítunk, amikor is vázolják eddigi pályafutásukat és motivációjukat, terveiket, az egyesületünkben megvalósítandó aktivitásuk vonatkozásában.
– Alapszabály módosítás, elfogadás: a közeljövőben rendkívüli közgyűlés összehívását tervezzük, amelynek elsődleges témája a módosított alapszabály elfogadása. Az anyagot előzetesen eljuttatjuk tagjainknak.
Továbbra is számítunk, számítok tagjaink aktivitására, a részükről / részetekről felemrülő javaslatok megküldésére. Célunk, többek között, hogy a közlekedés biztonság aktuális problémáira, azok lehetséges megoldásaira felhívjuk a figyelmet, és a közlekedő társadalom minél szélesebb rétegét elérjük üzeneteinkkel.
Ebben kérem a tisztelt tagság segítségét, amit előre nagyon köszönök!
Mindenkinek jó egészséget és szakmai sikereket kívánok,
Üdvözlettel
Mária
—
Dr. Heinczinger Mária
ügyvezető
Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület /HRSP
1119 Budapest, Than Károly u.3-5.