A WHO a javuló értékek ellenére aggódik a közúti közlekedési balesetek áldozatainak száma miatt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a a világon közúti közlekedési balesetben elhunytak éves száma enyhén, évi 1,19 millióra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy percenként több mint két haláleset történik, ami naponta 3200 halálos áldozatot jelent. A közúti közlekedési balesetek továbbra is a vezető haláloknak számítanak az 5–29 éves gyermekek és fiatalok körében. Pedig a WHO 2023-ra szóló globális helyzetjelentése szerint 2010 óta a közúti közlekedési halálesetek száma 5%-kal, évi 1,19 millióra csökkent. „A közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak tragikus száma a megfelelő irányba halad, lefelé, de közel sem elég gyorsan” – mondta Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.